Friss topikok

Jegyek módosítása 1: az „előzékeny törlés”

2018.04.16. 15:50 KennyOMG

picard-facepalm.jpgBiztos volt már mindenkinek amolyan „óbazmeg” pillanata, amikor közvetlen valami után (vagy akár közben) villámként csap bele az emberbe a felismerés, hogy mekkora hülyeséget sikerült csinálni. Jegy vásárlásakor pl rossz dátum, hiba a névben (vagy akár más névre foglalás!), reggel nyolc helyett este nyolc, satöbbi. Az első kétségbeesés után felmerül, mégis van-e valami mód kijavítani a hibát, valahogy visszaszerezni a pénzt, de legalábbis nem tönkremenni. Na, itt pont erről lesz szó.

Courtesy cancel, free cancellation period, void. Biztos emlegetik még más néven is, de ezek a legelterjedtebbek. Bár két alapvetően eltérő dologról van szó, amit ráadásul utazási ügynököktől kezdve a légitársaságok alkalmazottain és a bloggereken keresztül az egyszeri utazóig mindenki kever, a végeredmény a vásárló szempontjából ugyanaz: az éppen megvásárolt jegy törlése minden büntetés nélkül, teljes visszatérítéssel. Tehát ha valaki a bevezetőben említett hibák egyikét,vagy valami még súlyosabbat csinált, még akkor is visszakaphatja a befizetett pénzt teljes egészében. (Illetve az ügynökségek nem kötelesek visszafizetni a jegykiállítási díjat, ha felszámoltak ilyet.)

Mint mondtam, bár mindkettő a pénz visszafizetését eredményezni, a háttér nem ugyanaz. Az egyszerűbb verzió a DoT 2012-es határozata, miszerint a vevő 24 órán belül elállhat bármilyen repülőjegy megvásárlásától, amennyiben az indulás időpontja legalább 7 nappal későbbi. A „repülőjegy” kitétel nem csak a mezei jegyekre vonatkozik, hanem pl az utazási csomagokban lévő repülőjegyekre is. Tiszta sor, semmi bonyodalom. Ez bármilyen az USÁban eladott jegyre érvényes, nem csak az Államokat érintő jegyekre.

A másik lehetőség a valamivel bonyolultabb hátterű, az utazási ügynökségek (és légitársaságok) által használt GDS-ekben lévő opció. Kicsit belegondolva könnyen belátható, akik nap mint nap repülőjegyeket foglalva verik a billentyűzetet, azok egy idő múlva valahol hibázni fognak, pont ahogy a bevezetőben említett utas is. Ilyenkor illene nekik adni valami lehetőséget a hiba kijavítására, különben csak stresszelnek szegények egész nap, hogy mikor mit rontanak el, és az hány napi/heti/havi fizetésükbe kerülne. Erre válaszul született meg a VOID transaction (tranzakció törlése vagy visszavonása vagy kukázása) lehetőség. Ez gyakorlatilag a kiállított jegy (emlékezzünk, jegy = bizonylat!) semmissé tétele bárminemű fizetési kötelezettség nélkül. A (hitel)kártyára terhelt összeg nem konvertálódik tényleges terheléssé, ha a vásárlást aznap törlik. Ha később, akkor bankfüggően vagy szintén csak „leesik” a foglalás a számláról, vagy visszatérítésként fog megjelenni pár nap múlva.

A void nagy különbsége a DoT határozattal szemben, hogy nincs időbeni korlátja, tehát ha én ma reggel nyolckor foglalok egy jegyet a déli járatra, arra ugyanúgy alkalmazható, mintha mától számított hat hónap múlva lenne az indulás. A törlési határidő elvileg a foglalás utáni munkanap este 11:59, de ettől az egyes ügynökségek eltérhetnek. Vannak, akik csak este 10-11-et írnak (hogy biztos legyen elég idejük elvégezni a törlést), de vannak, akik ragaszkodnak a fix 24 órához. Foglaláskor mindenképpen érdemes elolvasni az erre vonatkozó apró betűs részt. A két legnagyobb amerikai cég, az Expedia (+Orbitz + Travelocity) és a Priceline mindketten következő munkanap este 10 vagy 11:59-ig engedik.

Szemfüleseknek már feltűnhetett a „következő munkanap” kifejezés ismételt használata. Ez pontosan azt jelenti, amit az ember gondolna, hétfőn kedd estét, szerdán csütörtök estét, pénteken hétfő estét. Azonban, amerikaiaknál maradva, mondjuk idén május 28 (hétfő) az Emlékezet Napja. Ilyenkor a következő munkanap logikusan kedd lesz, azonban ez Magyarországról nézve még egy picit kacifántosabb. Az este 11:59 ugyanis abban az időzónában van értelmezve, ahol a jegy ki lett állítva, Expedia esetében pl a Seattle-i központ miatt nyugati parti idő (Bp -9 óra). Ez azt jelenti, ha én felkelek május 25-án reggel, 10-kor veszek egy jegyet (Expediánál hajnal 1), azt egészen (bp-i idő szerint) szerda reggel 9 óráig van lehetőségem törölni. 5 nap és még pár óra, nem rossz. A Priceline keleti parti időt használ (Bp -6 óra) és hivatalosan csak este tízig engedi a törlést, velük tehát 5 órával kevesebb időnk van.

Hol érhető el ez a szolgáltatás? Az összes nagy amerikai ügynökségnél, akik GDS-ben foglalnak/dolgoznak. Gyakran a honlapjukon vagy akár a megerősítő emailben is nagy piros betűkkel/kerettel jelzik, meddig törölhető a jegy. Elvileg a világ minden pontján adott a lehetőség az összes utazási ügynököknek, de mivel nincsenek rákényszerítve, ezért teljes mértékben tőlük függ, hogy hajlandóak-e erre. Légitársaságok esetében nagyon változó, az amerikai nagyok jórészt a DoT szabályzatának valami módosított, kicsit megengedőbb verzióját használják, de pl a Swiss (legalábbis pár éve) egy az egyben a GDS által biztosított lehetőségeket használta.

Mire jó még a void? Mivel ez a jegyekkel végrehajtott tranzakciók törlésére szolgál, ezért a jegy kiállításán kívüli két másik esetben is működik: jegyek visszatérítésekor és módosításakor. Ha törlünk egy visszatéríthető jegyet, és az ügynökség elindította a visszafizetést, akkor az új jegy vásárlásakor érvényes limitekkel ezt vissza tudjuk csinálni. Természetesen ha az ügynökség a foglalást is törölte már, akkor semmi garancia nincs arra, hogy ugyanannyiért kapjuk vissza a jegyet, de jó tudni, hogy elviekben van rá lehetőség. A módosítás törlése már érdekesebb, ilyenkor a jegyünk a változatás előtti állapotra áll vissza. A foglalás ilyenkor már biztos módosítva lett, tehát itt is nagy kérdés, hogy az eredeti foglalási osztály elérhető-e még. Ha igen, akkor összesen egy módosítási díjba kerül csak az egész oda-vissza cserélgetés, de ha nem, legalább akkor sem kell a változtatásért duplán fizetnünk.

Az igazsághoz az is hozzátartozik azonban, hogy az ügynökök (irodás és légitársaságok alkalmazottai) nagy része még csak nem is hallott erről a két lehetőségről, úgyhogy a legvalószínűbb verzió az izomból ellenállás, tagadás, es a „mi nem csinálunk ilyet”-ezés. Egy-két légitársaság kivételével mindegyiknél elérhető a szolgáltatás, Európában pl egyedül az Aer Lingus nem engedi (amíg élt, a Malév sem). Ilyenkor nincs más lehetőség, mint eszkalálni, újrahívni, egészen addig, amíg nem találunk valakit, aki hajlandó megcsinálni.

Végezetül mire nem működik ez? Természetesen a fapadosokra. Teljesen mindegy, hogy a Wizz, Ryan vagy Easy jegyet hol vesszük, azt mindig a légitársaság fogja kiállítani, ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni rájuk, mint amikor mi vesszük a honlapjukon. Caveat emptor, ahogy a művelt római mondaná.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://etkt.blog.hu/api/trackback/id/tr6913838950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2018.04.17. 12:51:15

Nekem tavaly az easyjet-nel nem sikerult elerni h visszateritsek
a penzt.
süti beállítások módosítása