A szürkezónában a légitársaságok szablyzataival nem túl harmónikus témákat járjuk körül. Bár ezek közül egyik sem illegális, büntetőjogi érelemben, sokuk szembemegy a repülőjegyek megvásárlásakor elfogadott feltételekkel (a polgári szerződéssel a szállító és az utas között). Használatukat senkinek nem ajánlom, hiszen felfedezése esetén a légitársaság egyrészt törölheti a jegyünk, másrészt a szerződési feltételekben rögzítetteknek megfelelően akár kárpotlásra is igényt tarthat. Az senkit ne tévesszen meg, hogy utóbbi megtörténtéről a világtörténelemben még szinte senki sem hallott.
„...a kedves utasnak senki nem tilthajta meg, hogy használja a józan paraszti eszét...” – Homár komment.
Elöljáróban ehhez a kommenthez, és az összes trükkhöz egy megjegyzés. A repülés pont ugyanolyan szolgáltatás, mint az összes többi. Vannak szabályai, amiket lehet nemszeretni, azonban magát a szolgáltatást sem kötelező igénybe venni. Akinek nem tetszik, hogy - mondjuk - nem tud kedvezményes félretúr áron venni egyirányú jegyet, annak nem kötelező repülnie. Lehet menni kocsival, vonattal, busszal, léghajóval, lehet biciklizni vagy gyalogolni is. Ha viszont valaki a repülést választja, akkor beleegyezik ezekbe a szabályokba – és ha esetleg mégis megszegi őket (használja a „józan paraszti eszét”), akkor minden egyes esetben ő lesz a hunyó, pláne ha az egyértelműen rögzített feltételekkel megy szembe.
Az első rövidke téma a Throwaway Ticketing, azaz az „eldobott” jegyek esete. A „trükk” lényege egyszerűen annyi, hogy a megvett jegy egy részét az utasnak szándékában sincs leutazni, a jegy azon darabját eldobja. Ez a leggyakrabban egy retúrjegy egyirányúsítását jelenti, de millió egyéb oka lehet, alkalmasint minősített eseteket eredményezve. Egyre inkább közismert a légitársaságok azon szabálya, miszerint „a repülési szelvények csak kiállításuk sorrendjében a repülőjegyen feltűntetett indulási helyről történő kiindulással használhatók fel”. Ennek az oka nem a throwaway ticketing volt, de arra is hatással van. Aki egy retúrjegynek a második felét kívánja felhasználni, az ugyanúgy fog járni, mint ahogy már több Homáros posztoló is: a légitársaság egyszerűen törli az egész jegyüket.
Az idézett szabályból következően a throwaway ticketing egyetlen betonbiztosan működő verziója az, ha a jegyünk eldobott része utáni szelvényeket nem kívánjuk felhasználni. Elvileg ha értesítjük a légitársaságot, hogy valami miatt az elsőn kívül bármelyik szelvényt nem tudjuk felhasználni, akkor elképzelhető, hogy nem törlik az egész jegyet, ez azonban lutri, gyakorlatilag a csillagok állásától kezdve az időjáráson keresztül az ügyintéző hangulatáig bármi befolyásolhatja a végeredményt.
Mi a helyzet a társaságok hozzáállásával? Az említett lúzerverziót szinte passzióból vadászzák (ok, automatikusan szűrik, mert ezt tudják), ellenben ha a retúrt nem utazzuk le, azzal láthatóan semmi bajuk nincs. Egyrészt a retúr és az egyirányú jegy között gyakran nincs akkora különbség árban, másrészt ők is tudják, hogy a throw away ticketing utasok nagy része nem az egyébként teljes árú jegyeket vásárlók közül kerül ki. Plusz a yield management itt is „védelmet” nyújt a társaságoknak: ha már a megvétel idején sincs szándékunkban utazni, akkor olyan útért fizetünk, amire a szolgáltatást nem vesszük igénybe, valamint, és ez fontosabb, (valószínűleg) az olcsóbb foglalási osztályokról elveszünk egy helyet az olyan utasoktól, akik (bizonyos határig) mindenképpen utaznának, tehát más utast többletfizetésre kényszerítünk. Mindezek mellett a throw away ticketing természetesen bele van számítva a társaságok „no show” előrejelzésébe is, eleve így kalkulálják a foglalási osztályokon elérhető helyek számát.
A már emlegetett minősített esetek külön, a légitársaságok által kíméletlenül üldözött kategóriát képviselnek, ezekkel a következő két bejegyzésben fogunk foglalkozni: Hidden City Ticketing és Back-to-Back ticketing.
