eTicket - mindent a repülőjegyekről

Szóval. Mint mondtam, egy kedvező Bp-London-Bp jegyet találni nem akora nagy művészet, de ha kicsit eltérőek az igényeink, akkor mindjárt mindjárt más a helyzet. Az alábbi példában szereplő útvonalat (AKL-BUD egyirány) az unalomig fogom a közeljövőben püfölni, és még tovább is. Ennek az az egyszerű oka van, hogy borzalmasan jó példa szinte minden témakörhöz. Tehát lássuk, hogy a különböző online keresőmotorok hogy viszonyulnak a nem hétköznapi igénybevételhez.

Repülőjegy vásárlásakor talán az egyik legfontosabb dolog valahogy megtalálni azt a jegyet, amit meg szeretnénk venni. Bár elviekben ez nem ütközik problémákba, a gyakorlat mást mutat.

A „hová utazzunk” mellett, illetve hozzá szorosan kapcsolódó kérdés a „mikor utazzunk”. Aki kikapcsolódni megy, az bármikor kivehet szabadságot. Kivéve, akinek a cége effektive megtiltja. Ha van gyerek, akkor be van határolva az ember az iskolai szünetekkel. A kínai újév, Lujza esküvőjének vagy Géza tárgyalásának az időpontjára gyakorlatilag semmi befolyásunk nincs, akárcsak az esetleges gólyára – „a gyerek előtt még szeretnénk nyaralni egy utolsót”. És ki ne akart volna a novemberi cuppogós nyálkából eltűnni a kellemes melegbe, a nyári hőségből a tengerpartra vagy a hegyek közé, a téli zimankóból a trópusokra?

Talán hívhatom nulladik lépésnek is, mielőtt bármennyi időt is belefeccölnénk a jegyvadászatba, el kell dönteni, hogy akarunk-e, tudunk-e utazni, és ha igen, akkor hova és miért – szeretnénk pont oda eljutni, muszaj pont oda utaznunk, vagy esetleg nincs keretünk máshova repülni.

Szervezett utazás, vagy önálló? Mit nyújt pluszban egy utazási iroda ajánlata, és miről maradunk le? Passzív nyaralás vagy aktív utazás? Mind fontos kérdés, ami ugyan nem kapcsolódik szigorúan a repülőjegy-vásárláshoz, de mégiscsak jó tisztázni.

Szeretek repülni.

Illetve „lófaszt, mama”, dehogy szeretek! A székek általában kényelmetlenek, a sortáv gyászos, a kaja legtöbbször szar, az egész „élmény” valójában órákig tartó üldögélő unatkozásra redukálódik, mindezek mellett a modoros és/vagy horkoló/csámcsogó/fingó (!!) székszomszédok a sírásig ki tudnak borítani (a mögöttem ülő, kezelhetetlen, a székemet órákon át rugdosó kölykökről már nem is beszélve). Sokáig az egyetlen elégtételnek azt tartottam, amikor a sápadt és/vagy sikoltozó fejeken vigyoroghattam kajánul egy-egy viharosabb repülés/leszállás alkalmával – aztén eljött az én időm is, amikor falfehéren kapaszkdtam a székembe, fejben matekoztam, mennyi üzemanyag is lehet még a gépünkben, mikor esünk le, mint egy darab kavics, hacsak fel nem ken minket a monszun az egyik szomszédos hegyre még idő előtt.

Szóval nem szeretek repülni.

Nem, nem, dehogynem!